Oldalak

2011. április 23., szombat

Nincs szerencsém; nem vagyok szerencsétlen

Tegyük fel, százezer ember játszik a lottón. De egy különös véletlen folytán mindegyik ugyanazzal a számmal játszik. Kihúzzák a számokat és közlik, senki nem nyert semmit. Elmondhatják-e a játékosok, hogy pechesek?
Az eset megismétlődik, de most mindenkinek öt találata van, kivéve egy valakit, aki más számokat játszott meg. Egy szerencsétlenünk már van, de a többi 99 999 szerencsés-e? És ha mindenki nyer kivétel nélkül, akkor mindenki szerencsés?

A kérdés arra vonatkozik, a szerencse csak az azon kívül rekedt(ek) vonatkozásában, vagy a szerencsétlenség lehetőségének tükrében értelmezhető? A szerencse feltételez egy, a normális esettől eltérő, metafizikai többletet, mint ahogy a szerencsétlenség is egyfajta negatív kiválasztottságot (egy személyre szabott büntetést) sejtet. Lehet, de nehéz közel hétmilliárd ember mellett azt mondani, mekkora szerencse, hogy megszülettem, holott a mélyben ott van ennek a dolognak az abszurd véletlen-érzete. Aztán egy zsúfolt metróban jó eséllyel hamar széthull ez az érzés. De mennyivel lenne szívósabb ez az érzés, ha látnánk a megszületetteknél is több hogyismondjákokat, akik nem születtek meg? Bizonyos esetekben, élethelyzetekben akár őket tartanánk a szerencsésebbeknek. Hogy „ők” hasonlóképpen éreznek-e néha irányunkban, ki tudja.

Specializálódhat-e a szerencse egy valamire, másra pedig nem? Valaki folyamatosan ötösöket nyer a lottón, de folyton rákakilnak a madarak (talán nem véletlenül...), előtte fogy el a kenyér, csukódik be a villamos ajtaja, feltételezheti, csak egy speciális szerencse-pályája van.

És mi van az olyan típusú szerencsével, amikor nem is tudunk róla: az utcán sétálva, újságot olvasva átlépünk egy nyitott kanálislyukat és közben azon bosszankodunk, mennyire szerencsétlenek vagyunk, hogy nem nyertünk a lottón.

Szerencsemadár / papagájjegyek
Némi készpénzért és késztetésre kihúzza az előre, többnyire kedvezőre megírt sorsodat.
Meggyőződésem, hogy a szerencse nem egy jelenség, hanem pusztán egy fogalmi játékszer, amellyel varázslatosabbá tehetjük a hétköznapjainkat, éreztethetjük magunkat a sors keze által kiválasztottnak vagy büntetés alatt állónak. Nem tekinthető szerencsétlennek az az üstökös, amelyik belecsapódik a Napba. És az az ember se peches, aki alatt leszakad egy függőhíd. Arra az emberre inkább igaz az, hogy ő (volt) az az ember, aki alatt leszakadt a függőhíd. Persze, ha isteni akarat miatt zuhant a mélybe,vagy nyert a lottón az emberünk, az más. De erről nem szoktunk tájékoztatást kapni.

Még egy gondolat. Néha azért gyanúsan és feltűnően ismétlődnek „szerencsés” és „peches” helyzetek. Erre azt mondom, mindenkivel azonos arányban (a mennyiség különbözhet) történnek furcsa dolgok. De e dolgok következménye viszont különböző: hogy a lottózóban egy papírra úgy teszed az ikszeket a számokra, mint ahogy egy pár nap után azokat kihúzzák, ugyanaz a rendkívüli esemény, mint amikor e számsor összege épp kiadja a zsebedben lévő aprópénz összegét. Ez utóbbi viszont következmény nélküli. E rendkívüli dolgoknak a következményén van a hangsúly, és ez adja meg annak az érzetét, e következmények eloszlása határozza meg azt, hogy szerencséseknek érezzük-e magunkat és másokat, vagy szerencsétlennek . Pedig a dolgok csak történnek.

2011. április 19., kedd

Calvino macskája

Italo Calvinonak van egy 1957-es regénye, azon kevés regények egyike, aminek a végén, ha nem is sírtam, de egy-két könnycseppem ráhullott az utolsó lapokra. Egy báró úrfiról szól, aki egy családi vita után sértődötten kiment a kertbe, felmászott egy fára, aztán soha többé nem lépett a talajra. Fáról fára mászva bejárta Európát, megnősült, élte a mindennapjait, mígnem váratlanul jön valami... de meghagyom az olvasónak a záróélményt.

Aztán a regény elolvasása után tíz évre véletlenül akadtam rá erre a kisfilmre, ami egy macskáról szól. A cicus szintén úgy döntött, nem jön le többet a fáról.  Vagy megsértették (a képen nyugodt daccal és némi szánalommal néz le ránk a magasból), vagy Calvino reinkarnációjaként éli meg előző életének regényét, vagy ki tudja, miért döntött így, de nagyon úgy néz ki, ez egy megfontolt döntés volt részéről. Az ő sorsa annyiban nehezebb, hogy már nincs annyi fa egymás mellett, hogy nagy utakat tegyen meg, miképpen a báró a regényben. Sőt. Egyetlen fa maradt élőhelyéül. Egy kiemelkedő sziget az egysíkú valóságból.

A videó itt tekinthető meg. A regény címe: A fáramászó báró (Il barone rampante)

2011. április 2., szombat

ZEN MESTER kerestetik

Megy a szomorú zen mester korgó gyomorral az utcákon, megy nagy bánatosan, mint a kőolaj a vezetékben (6.14). Tanítványai kullognak mögötte, egyre lemaradva üresen konduló kolduló csészéikkel. A Mester a Villányi út felett ívelő vasúti hídról bámulja a suhanó autókat, közben arról álmodozik, talán valahol, valakinek épp szüksége lenne egy zen mesterre, talán, valahol, valakinek. Ballag tovább, egyensúlyozva a síneken, aztán letér a töltésről a suttogó daimónjának engedelmeskedve, betér a Dorottya Udvarra, aztán egy óvatlan pillanatban szemébe akad a hirdetés: ZEN MESTERT KERESÜNK! Nyel egyet, ellenőrzi a pulzusát, rövid matematikai képletet old meg, beleharap egy fűcsomóba, ízlelgeti, Nirvánába jutott-e, vagy megbolondult. Nem tévedés, ott a hirdetés.

Bemegy. A portás üdvözli, válaszol: jó napot, zen mesternek jöttem. Második emelet jobbra, kétszáztíz, HR osztály, Basóné. A HR osztályvezető üdvözli, felveszi az adatokat, ilyen-olyan szám, referenciák, eddigi zen mester munkák, ennek eredményei, proaktivitás-teszt, megvilágosodás-indikátorpapír megnyálazása, fizetési igény, majd felemel egy ceruzát, kettétöri és kérdezi a mestert: mi ez? - Éppen ez, ami van. - válaszolja a mester. A HR-es jegyzetel a fél ceruzával. Rendben van. Hogyan tér vissza a hétköznapi világba az, aki megvilágosodott? A mester végignéz a középkorú hölgy ráncos arcán, felhúzza a szemöldökét, hümmög egyet, majd megszólal: A lehullott virág nem tér vissza a szárára. A HR-es hölgy szintén hümmög egyet, majd ismét jegyzetel. Utolsó kérdés: a zen, mint tudja, Krisztus urunk után 520 körül, az Indiából érkező Bodhidharma révén került Kínába, de Huineng, a Hatodik Pátriárka tette igazán ismertté. Figyeljen! Mi egy csepp víz a Hatodik Pátriárka völgyének forrásából? Az egy csepp víz a Hatodik Pátriárka völgyének forrásából - felelte a mester. Köszönjük, értesíteni fogjuk a megadott elérhetőségeken, viszontlátásra! - szólt a HR-es. A Mester felállt, kinyitotta az ajtót, ami előtt számos, állást kereső zen mester várt bebocsájtásra.

Te Szedd! ÉN NEM (dobom el)

2011 május 21-én megmozdul az ország. Hasonlóképpen a rendszerváltáskori Magyarország MDF-es plakátjára, nagytakarítás következik az országban. A politikai már elkezdődött. De a politikai korszakoktól függetlenül a materiális hulladék egyre több az országban. A politikai hulladékról nem is beszélve. Közhely, hogy a környezet a benne élők lelki világát tükrözi. "Minden nemzet megérdemli a maga kormányát" - idézhetnénk Pseudo-Széchenyit (valójában Joseph de Maistre-t). Minden nemzet megérdemli a maga szemetét. Tudvalévő, ha a lelki világot nem tudja módosítani a benne lakó, a környezet átalakításával, szebbé, komfortosabbá, tisztábbá tételével - visszaható módon - a lelki beállítódás is pozitív irányba módosul(hat). Kérdés, hogy politikai értelemben is igaz-e e fenti megállapítás? Jelenthet-e mintaképet számunkra a lakott környezetünk, a politikusaink jelleme?

 Talán ez a remény szülte a mostani májusi nagytakarítást: egy ország közhangulatának felemelése. Rendben. Ezzel nincs semmi baj. De ha a szemét keletkezéstörténetét elemezzük, bizony annak forrása kiapadhatatlan. A csomagolástechnológia egyre inkább gerjeszti a hulladék képződését. Az üdítőgyártók leállították a visszaváltható palackok forgalmazását, a pezsgősüveg, számos borosüveg értéktelenné vált, az ingyenes műanyag zacskó is többnyire ingyenes maradt. A potenciális hulladék (értsd: az a tárgy amely rövid időn belül hulladékká válik) termelése nő. A kezünkbe ugyanannyi (ha nem több) mennyiségű szemét kerül az eldobás pillanatáig, mint eddig. Az eldobás mozdulata pedig aligha fog ritkulni pusztán egy szemét-összeszedő akciótól, hiszen minden szemetes hely egykor szemétmentes volt. A most szemétmentessé váló helyek, mivel a fejünkben a szemetesség-képzete megmarad, ugyanúgy feltölti magát (általunk) szeméttel.

A Te Szedd akció ebből a szempontból elhibázott. Helyesebb lett volna egy, a szemetelés gyakorlatát felszámoló kampánnyal indítani, vagy hozzá illeszteni. Félő ugyanis, hogy csak annyit érnek el ezzel, hogy a régi, megunt szemetet frissebb hulladék váltja majd fel. TE SZEDD! ÉN NEM (dobom el)!

Benevolo lectori salutem

Légy üdvözölve, nyájas olvasó! A blogok világa olyannak tűnik, mint az a könyv, melybe újabb és újabb lapokat tűzünk. Egy kézzel fogható könyv idővel szétfeszíti a gerincet, a borítója elhajlik, egy óvatlan pillanatban pedig széthull darabjaira. A blog világába beszúrt oldalam valószínűleg nem veszélyezteti széthullással e végtelen vastagságú könyvet. A lapok rangjait pedig az olvasó adja majd meg.